Biography

Hege imádja az extrém sportokat, ezek közül is a Bike Trial megszállottja. Ha valaki Magyarországon a Triálról beszél, az ő neve biztosan szóba jön! Még csak 21 éves, de itthon mindent megnyert, amit meglehetett.
Az első bajnoki címét nagyon fiatalon, 16 évesen szerezte Junior 26″ kategóriában, mára már 8 szoros Magyar Bajnok.
Jelenleg világviszonylatban azon kevés riderek egyike, akik helyből bringájukkal 140cm fölé képesek ugrani!
A sport iránti szenvedélye 2003-ban kezdődött, amikor elment az első amatőr versenyére, ekkor tűzte ki célul, hogy profi bringás lesz. A szülei a kezdetektől mellette álltak, ott támogatták ,ahol tudták! Manapság annyira összekovácsolódtak, hogy az összes lehetséges versenyre együtt mennek.

Laci karrierje a videóival indult, sorra gyártották a jobbnál jobb felvételeket, amik elértek a nagyobb külföldi site-okra, ezáltal világszinten is ismeretséget hoztak számára. Első támogatóit videóinak és több éves bemutató rutinjának köszönheti. Az ország egyik legszínvonalasabb bemutatóit mai napig ők csinálják, bár fő profilja még is a versenyzés.

2008-tól kezdve világversenyeken is hozza a szebbnél szebb eredményeket. Már abban az évben, első éves Elit riderként Európa Bajnokságon a 15.helyen végzett. 2009-ben a Hollandiai EB.- n 12.helyen zárt
és 2010 – ben Németországban sikerült a 10.helyen végeznie.
A legbüszkébb még is az Olaszországi Világ Kupafutamon elért 8.helyezésére, ahol 6 világ bajnoki címmel rendelkező versenyző volt csak előtte!

[ENG]

László Hegedűs adores extreme sports, especially bika trial. If anybody talks about trial in Hungary, László’s name will be mentioned for sure. Although he is only 20 years old, he has won everything that can be won in Hungary. His first success came early, he was only 16 when won the first championship in Junior 26” category. Present days he is 8 times champion, and he is one of the few riders who are capable of jumping higer than 140cm while standing.

His addiction to sports has started when he took part in his first amateur competition. By this time he decided to become of professional rider. His family always stood up for him, they helped as they could, and now, they have become a team and go to competitions together.

Laci’s career started with videos, many good records have been taken of him then been put on the internet, so he became known worldwide. He grabbed sponsors’ attention due to his videos and routin in perfomances. His team makes one of the best performances in Hungary, but this year Laci focused on tournaments.

He has been taking part in world competitions since 2008, reaching better and better places. He ended up in the 15th place in the European Championship as first time Elite rider in 2008. In 2009 He finished in 12th place in Netherlands,  and he grabbed the 10th place in Germany in 2010.

From this year he is a regular participant of World Cup together with the European championships, and he managed to take part in the Canadian world championship and reached the 15th place.

2010 was the most successful in his career, he is the first Hungarian who got into the finals in the Italian World Cup, and finished in 8th place (passed by 5 world champions). He also won the Balaton Fest European Cup.

His goal is to participate in every world competitions and to climb higher on the ranking ladder and to acquire more gold medals in Hungary.

Eredmények:

2006 Országos Bajnokság Junior 26

2006 Magyar kupafutam sorozat Junior 26

2007 Országos Bajnokság Junior 26

2007 Országos Bajnokság Junior 20

2007 Magyar Kupafutam sorozat Junior 26

2008 Országos Bajnokság Elite 26

2008 Országos Bajnokság Elite 20

2008 Európa Bajnokság Elite 26

Országos Bajnokság Elite 26

2009 Országos Bajnokság Elite 20

2009 Magyar kupafutam sorozat Elite 26

2009 Magyar kupafutam sorozat Elite 20

2009 Európa Bajnokság Elite 26

Országos Bajnokság Elite 26

2010 Országos Bajnokság Elite 20

2010 Magyar kupafutam sorozat Elite 26

2010 Balaton Bike Fest Európa kupa Elite 26

Olaszország, Biella Világ Kupafutam Elite 26

Olaszország, Biella Világ Kupafutam Elite 26

2010 Európa Bajnokság Elite 26

2010 Franciaország, St. Vincent Világ Kupafutam Elite 26

2010 Kanada Világ Bajnokság Elite 26

1.helyezés

2.helyezés

1.helyezés

1.helyezés

1.helyezés

2.helyezés

1.helyezés

15.helyezés

1.helyezés

1.helyezés

1.helyezés

1.helyezés

12.helyezés

1.helyezés

1.helyezés

1.helyezés

1.helyezés

8.helyezés

8.helyezés

10.helyezés

17.helyezés

15.helyezés